A 700 éves Tamási 700 receptje VII.

700 Ft

Leírás

A 2015-ben kitűzött célom, a 700 recept összegyűjtése a tamásiaktól, az innen elszármazottaktól, az ideköltözőktől egyre biztosabban megvalósul, hisz ez a 7. kötet, az 515. ételleírás.

Be kell vallanom, hogy egy ilyen hosszú, 10 kötetre tervezett sorozat elkészítése kicsit hasonlít a hegymászáshoz. Az első kiadásban még dúskáltam a receptbőségben, mindenki lelkesen hozta a saját kedvencét, s adta közre, vagyis a hegy lábánál még könnyen haladtam. Az 5-6.-nál már szükség volt némi segítségre, hisz az ismétlődések miatt fogyott a felhasználhatóság. A Tamási Kossuth Horgászegyesület, illetve a Tamási Rendőrkapitányság dolgozóinak köszönhetően sikerült új tartalmakkal megtölteni a füzeteket. Vagyis a meredek kaptatón elkelt a támogatás.

Az előző kötet megjelenése óta eltelt közel egy év az erőgyűjtést szolgálta. Ezen idő alatt egy újbóli szerencsés kapcsolatfelvétel is történt. Korpádi Péter, tamási származású mesterszakács, szakírónak küldött tiszteletpéldányok nemcsak elfogadásra találtak, hanem Péter a rá jellemző szerénységgel a segítségét is felajánlotta, s ez kimondhatatlanul nagy megtiszteltetés a számomra.

Nemcsak a receptjeit osztja meg velünk, hanem a csodálatos, valóban profi ételfotóit is, amelyek nagyban emelik a kiadvány értékét. Jó tanácsaival igyekezett a recepteket még könnyebben felhasználhatóvá tenni. Hálás köszönetem érte!

További információk

Kiadás éve

2018

Szerző

Örményi János

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A 700 éves Tamási 700 receptje VII.” értékelése elsőként

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.