ÁLDOZAT MACHU PICCHUBAN, AZ INKÁK TITOKZATOS SZENT VÁROSÁBAN

posted in: Blog | 0

“Valami a hegyek mögött rejtőzködik, túl a bércen.
Elveszett kincs. Csak terád vár. Menj, keresd meg, mi van ott!”
(Rudyard Kipling: A felfedező)

Az inkák a három nagy dél-amerikai indián kultúra (aztékok, mayák, inkák) legrejtélyesebbje. Az európai átlagember nem sokat tud felőlük; azt is inkább csak May Károly indián-könyvei (és az azokból készült filmek) nyomán. Balogh Béla, a volt felsőnyéki polgármester, a különleges helyek utazója felkereste Peruban a Machu Picchut, az inkák titkos, szent városát; bejárta Cuzco-t, a fővárosukat; inka erődöket mászott meg a Szent Völgyben és lóháton ment fel az inkák által 3500 méter magas hegytetőn épített “Intipunku”-hoz, vagyis a Nap Kapujához.

Machu Picchu

Már előző, az Athos-i utadról szóló beszámolódban is említetted, hgy a következő uticélod az inkák szent városa lehet. Hogyan lett a tervből valóság?
Valóban, a név és a történelem már régen vonzott. Először kis csapatban mentünk volna, de aztán a létszám különböző okok miatt elfogyott – végül is egyedül vágtam neki a Föld túloldalán található Perunak. Két értelemben is a túloldalán: az időeltolódás hét óra és Peru a déli féltekén van, nem mint mi, az északin. Ennek megfelelően július ott a tél közepe – de akkor van a száraz időszak, tehát akkor mentem. Amszterdamon keresztül a repűlőút majd egy egész napon át tartott.

Inka falrészlet

Peru az Andok négy-öt-hatezer méteres hegyeinek országa. Nem jelentett a magasság problémát?
De igen és ezt nagyon komolyan kellett venni. Ott a levegő jelentősen ritkább, sokkal kevesebb oxigént kap a szervezet – a szív, az agy, az izmok, minden. Az utat úgy kellett megszervezni, hogy a magassághoz a szervezet fokozatosan szokjon hozzá. Ezt tudván tudtam, de igazán akkor tapasztaltam meg, amikor leszálltam Cuscoban, az inkák 3500 méter magasan fekvő ősi fővárosában és azt vettem észre, hogy a repülőtérről kimenet faltól falig szédelgek… És ennek nem a tizenöt kilós hátizsákom volt az oka, hanem az oxigénhiány. Emiatt autóval és vonattal a repülőtérről azonnal elmentem Machu Picchu Pueblo-ba (kiejtve: Macsu Pikcsu Faluba) mert az “csak” 2000 méter magasan van. Ott töltöttem az első öt napot, szoktam a magasságot és akkor mentem fel a faluból a tulajdonképpeni Machu Picchu-ba, az inkák szent városába is.

Rassy nyergében; mögöttem hátul a Nap Kapuja

Vajmi keveset tudunk az inkákról; talán annyit, hogy a három nagy dél-amerikai indián kultúra, az aztékok, a mayák és az inkák egyike…
Igen; és a három közül a legmisztikusabb. Az Inka Birodalom csodálatosan fejlett volt; egyike a világ legnagyobb és legrejtélyesebb kultúráinak a 13.-16. századok között. A 16. században érte el fénykorát: ekkor 2 millió négyzetkilométer volt a területe (ez a Római Birodalom legnagyobb kiterjedésének harmada) és az Andok nagyon nehezen járható hegyei között 10 millió ember élt. Rendkívül fejlett volt az úthálózat; hossza a magas hegyek ellenére elérte a 40.000 kilométert. Kb két kilométerenként pihenőhelyek épültek, hogy a királyi küldöncök biztosan célba érjenek. A kitűnően kiépített úthálózat lehetővé tette az inka harcosok gyors mozgatását, átcsoportosítását is. “A hegyvidéki utakat látni kell, mert ilyen nehéz terepen nem láttam még ilyen gyönyörű utakat” – ismerte el a spanyol hódítók vezére, Pizarro maga is. Az inkák útjait jószerént ma is használják. Az inkák egyébként a kecsua (quechua) indián törzs nyelvét beszélték; ezt a nyelvet még ma is több, mint 10 millióan ismerik és használják. A kecsua Peru második hivatalos nyelve. (Az első a spanyol)
Az inkák természetes egységben éltek a természettel. “Ha azt akarom, hogy a természet jól bánjon velem, nekem is jól kell bánnom vele”-mondták.

Perui népviselet

Na és Machu Picchu…
Hát, Machu Picchu egyszerűen fantasztikus, lenyűgöző – nincs rá elég jelző… Nem véletlenül egyike a világ hét csodájának. (Ti. a világ hét új csodájának; a régiek mind a görög időkből és általában a görög kultúrkörből ismertek.) Fénykorában mintegy nyolcszázan lakhatták és az összes (!) épület épségben maradt… (A sás-tetők persze nem.) Két hegy, a Machu Picchu (Öreg hegy) és a Huayna Picchu (Újhegy) közti nyeregben terül el; a két hegy két istenség jelképe. Elképesztő érzés a Szent Város utcáin járni, be-betérni a fehér gránitból épült házakba vagy templomokba, meggyönyörködni inka építészet csodáját (az óriás kövek olyan finom összecsiszolását, hogy egy papírlap nem fér közéjük – minden kötőanyag, habarcs nélkül építkeztek, követ kőre rakva. És a falak ma is állnak; csak néhol lazították meg az illeszkedést az itt gyakori földrengések. A monda szerint az istenek két növényi ajándékot adtak az inkáknak: a kokacserjét és egy másik növényt, amitől a kövek zseléssé lágyulnak, majd újra megszilárdulnak.) Szent város volt; papok, tudósok lakták és itt laktak a Napszüzek is, az inkák legmegbecsültebb, már kisgyerek-korukban kiválogatott lányai. Az ellátásukról a város lakói és a Szent Városon kívül lakó szolgák gondoskodtak; mint máshol is az Andokban, terraszos földművelés folyt, megtervezett és kitűnően működő öntöző rendszerrel. Ma is megvannak a magtárak és az élelmiszer-raktárak. Itt a vége a világhírű Inka Ösvénynek (ez köti össze Cusco-t, a fővárost a Szent Várossal); itt van a hires Naptemplom; faragott gránit-köveivel a világ egyik leghíresebb épülete (az inkák fő istene Inti, a Nap volt; Inti apja, Wiracocha (Virakocsa) pedig mindenek teremtője), de itt van a korabeli csillagászok hires helye, az “Intihuatana”, vagyis “ahol kikötötték a Napot”. (Itt van az a kő, amelyiknek nincs árnyéka a napforduló idején – vagyis pontosan a delelő Napra mutat. Innen aztán a Nap visszatér, merthogy “kikötötték, hogy ne menjen messzebbre”… (A Nap mozgásának ezen két – téli és nyári – fordulópontját jelzi ma a Ráktérítő és a Baktérítő a modern világban. Ezek is “visszatérítik” a Napot.) A Nap mozgásból aztán a tudósok meghatározták a vetés, aratás és egyéb munkák időpontját, a várhatő időjárást – ti. hogy esős vagy száraz időszak következik- és az Inka ennek alapján szabályozhatta a birodalom életét. A Naptemplom egyes ablakai is úgy vannak tájolva, hogy csak az év egy bizonyos napján süt be a felkelő Nap pontosan a megjelölt helyre, például az Ősök Barlangjába. Amikor a spanyol hódítók megtámadták az inkák birodalmát, az uralkodó ide húzódott vissza, majd kiürítették az egész Machu Picchut. A spanyolok sose tudták meg, hogy egyáltalán létezik – ezért maradhatott ennyire épen – és csak a 20. század elején találta meg Hiram Bingham amerikai történész.
Hiram Bingham, Machu Picchu hawaii származású, amerikai felfedezője egyébként érdekes elméletet dolgozott ki. Szerinte az inkák történelme messze nem azt a 13.-16.századok közti mintegy 300 évet teszi ki, amit általában ismerünk, hanem majd ezer évvel korábban, az amauta birodalommal kezdődött, amelyet azonban 800 körül megdöntöttek. A kiemelkedő kultúrát kiépítő amauták aztán elbújdostak és ők építették az őserdőben, eldugott helyen Machu Picchut (vagy ahogy akkor nevezték: Tampu Tocco-t), ahol folytatták csodálatos kultúrájukat, majd ott született Manco Capac (Manko Kápak), az amauták királya, aki a 14. században elfoglalta (visszafoglalta) Cuscot, az amauták korábbi fővárosát. Ezek az amauták lettek aztán az Inka Birodalom megalapozói. Manco Capac Inkát máig is az ”első inkának” tisztelik és nővére és egyben felesége, Mama Ocllo (Okjo) az inkák ősanyja. (Az, hogy “inkák”, helytelen megfogalmazás. Az “Inka” azt jelenti: “király”. “Inkák” helyett helyesen azt mondhatnánk, hogy “az Inka népe”, mint például “Szent István népe”, a magyarok). Machu Picchu aztán megmaradt elzárt, királyi és szent helynek, ahol a napszűzek éltek, csillagászati és más kutatások folytak – innen van, hogy az ottani ásatások során zömmel nőket találtak, katonát egyet se, férfit is alig. Machu Picchut az “inkák”aztán a spanyol hódítás idején elhagyták és a várost Pizarro katonái soha nem találták meg – mígnem aztán 1911-ben Hiram Bingham rá nem lelt. Ez a majd négyszáz éves “rejtőzés”, háborítatlan nyugalom az oka annak, hogy Machu Picchu ilyen tökéletes épségben és szépségben fennmaradt. Ha ez az elmélet igaz, akkor az amauta-inka kultúra a történelem leghosszabb ideig virágzó kultúrája.
Elképesztően dús a vegetáció is Machu Picchu körül; gyakorlatilag áthatolhatatlan őserdő övezi. A területen több, mint 300 fajta orchidea virágzik… És a hegy tövében gyógyhatású melegforrás fakad, amelynek vizében – a gyógyfürdőben – magam is megfürödtem.

Az inkák ma is működő sólepárlója

Merre jártál még a Machu Piccu-n kívül?
Végigjártam az inkák Szent Völgyét, az Urubamba (Vilcanota, Vilcamayu; ld lentebb) folyását mintegy 80 km hosszan. A folyót inka erődök sora jelzi és itt is jellemző a terraszos földművelés. (Meg a faeke, amivel ottlétemkor éppen művelték az egyik parcellát…) Megálltam Ollantaytambo-ban, egy hires inka településen és az inka erőd és városrész megtekintése után innen indultam lóháton a 3500 méter magas hegyre épült Nap Kapujához (az inkák így hívják: Intipunku). A hegytetőkre az Inka Ösvény mentén több ilyen Intipunku is épült; ezek megfigyelő és ellenőrző pontok voltak és a Szent Város bejáratát is a Nap Kapuja őrizte. Az út és a négy-ötezer méteres havas hegycsúcsok látványa körben fantasztikus, lenyűgöző és gyönyörű volt, mint ahogy maga a Nap Kapuja is, az inkák elképesztően pontosan illesztett köveivel – de azért az egész napos lovastúra felvállalása az Andok magas hegyeiben enyhén szólva is vakmerő (mondjuk ki őszintén: meggondolatlan) cselekedet volt a részemről… Sokért nem adom, hogy fenn voltam – de semennyiért nem mennék el oda lóháton még egyszer… Főleg a leereszkedés volt igazán embert próbáló. (Előtte kereken nulla másodpercet ültem lovon életemben…) Mindegy; hál’Isten túléltem…
Ollataytambo után a következő állomás a folyó mentén felfelé Urubamba városa volt. Kecsua nyelven az Uru “hernyót”, a “bamba” (=pampa) pedig síkságot, mezőt, teret jelent. (Ma is használjuk a pampa szót a nagy, széles síkságok megjelölésére.) Urubamba tehát azt teszi, hogy “mező, ahol hernyók tenyésznek”. Ez a neve az inkák Szent Völgyét átszelő folyónak és a partján épült városnak is. (Falu ez inkább, mint Ollantaytambo is; utóbbinak is, Urubambának is kb 2700 lakosa van) Az inkák a folyót is, a Szent Völgyet is a Tejút földi másának tartották. Urubamba regionális központ, de nemigen különbözik más perui településtől: néhány szép és rendezett épület és a kunyhók, putrik, poros utak tömkelege rengeteg kóbor kutyával… A város egyébként szintén inka központ volt; az Inkának itt volt az egyik “palotája” (inkább: erődje) amely ma is áll.
Itt egyébként nem tudok kikerülni egy gúnyos kanyart… Mindig akadnak csodabogarak nálunk, akik meggyőződése, hogy minden a magyaroktól származik. Már Jókai is gúnyolódott azokon, akik szerint a “Jehova” az a magyar “Sehova” szóból származik, a bibliai Nabukodonozort pedig eredileg úgy hívták, hogy “Ne bolondozzon az úr”. Na, mit élvezkedhetnének ezek a “nebolondozzonazurak” az inka (pontosabban: kecsua) neveken… Mert az kézenfekvő, hogy az inka főváros, Cuzco (vagy Cusco) neve abból származik, hogy ott van az Inka kuckója; a Napisten neve Inti – hát persze, aki az embereket jóra inti… Ezt az intést azonban nem mindenki fogadja meg, főleg a butábbja nem, aki bamba – na, ezekről nevezték el az Urubamba folyót, illetve települést…. Ezt biztos a buta úr szolgái mondhatták: “urunk bamba”… Kissé zavaró lehet ezen “tudós” uraknak, hogy az Urubamba folyó neve korábban Vilcanota volt (jó, ez vidámabb, nótásabb, mondanák tudós uraimék, de pechjükre a folyó eredeti, inka neve Vilcamayu volt…) – És még sok-sok ilyen “magyarra hajazó” név van. Tán még mi magyarok is onnan származunk – mi volt az nekünk, átnyargalni az Atlanti óceánon…?! Miért, ha másoknak sikerült gyalog a Vörös tengeren…?! Jó, ez egy kicsit mélyebb, meg szélesebb, de nem vagyunk mi olyan tedd-el-s-elő-se-vedd legények…
Urubambai tartózkodásom és eddigi túráim után felkészültnek éreztem a szervezetemet, hogy felmenjek Cuscoba, az inkák 3500 méter magasan fekvő fővárosába.

Az inkák „mezőgazdasági kutatóintézete”

Mennyire inka még Cusco?
Cusco ősi indián nyelven azt jelenti: “a Föld köldöke”. Ma pezsgő nagyváros, közel 350.000 lakossal. Úgy él, mint a világon bárhol egy hasonló város – de lakosainak zöme ma is indián eredetű. 4-6000 méter magas hegyek veszik körül; aki tehát akár ide jön, akár innen megy valahová, derekasan megérzi a ritka levegő okozta problémákat… (Az utolsó előtti napon magam is rászorultam egy jó adag “oxigén-fröccsre”, amit az egyik ottani – világszínvonalon felszerelt – klinikán kaptam. Negyedórán belül ugyan rendbe jöttem, de azért ez egy figyelmeztetés volt: a magassággal nem illik játszani…Ugyan szoktattam magam a ritka levegőhöz, de azért a magasságot és a terhelést okosan össze kell hangolni, különben hamar elfogy az oxigén…)
A városban egyébként rengeteg az inka emlék; a legértékesebb a “Coricancha” (Korikancsa), az Inka Birodalom legfontosabb, központi temploma, az Inkák temetkezési helye (neve azt jelenti: “arannyal körbezárt”) – amit a spanyolok nemes egyszerűséggel kiraboltak, félig leromboltak és a tetejébe építették a saját katolikus kolostorukat… Coricancha belsejét a padlótól a menyezetig arany borította; itt ültek színarany trónuson a korábbi Inkák bebalzsamozottan (feleségeik meg színezüstön) ; az Inka palotájának aranykertjében virágok, fák, madarak, csigák, kígyók, lepkék, háziállatok voltak – mind-mind színaranyból… Nos, ettől őrültek meg a spanyolok… Atahualpa, a spanyolok által megölt utolsó (?) Inka úgy próbálta megváltani az életét, hogy megigérte: egy nagy termet szinültig megtölt arannyal a spanyoloknak.… Hiába. Az aranyat elvették, Atahualpát megölték… És ömlött Spanyolországba az inkák aranya.
Cuscoban újból beneveztem egy lovastúrára, de itt a szintkülönbség alig 200 méter volt. (Én pedig, az addigra már az Andokban kiképzett lovas, ugye…) A Hold Templomát néztük meg, ami egyben az Inka Ösvény kiinduló pontja. (Az inka hitvilágban a Hold a Nap testvére volt.) Az Inka Ösvényen egyébként négy-öt nap alatt lehet hegyeken –völgyeken át Machu Picchu-ba jutni (természetesen gyalog) – de miután itt 4500 méteres hágókat kell megmászni, erre nem vállalkoztam. (A régió legmagasabb hegye a Salkantay; 6271 m magas). Az Inka Ösvény az inka időkben zarándokútnak számított; rendszeres távolságokban pihenővel és rituális fürdőkkel, ahol az utas a Földanyával (Pachamama, Pacsamama) érintkezhetett és megtisztulva felkészülhetett a belépésre a Szent Városba. Jártam ugyan az Inka Ösvényen valamennyit; az elején is meg a végén is, de az ötnapos túra sok lett volna nekem – azért nem volt szabad elfelejteni, hogy már elmúltam harminc éves…
Ugyancsak kiemelkedően érdekes volt az itt szervezett quad-túra. (Quadon – kvadon – se ültem még életemben…) Úttalan földutakon mentem az engem felvezető motoros után, rengeteg port nyeltem, de megláttam az inkák ma is működő, többszáz kis medencéből álló sólepárlóját többezer méter magasan (sós forrás fakad a hegyekben..!) és az inkák amfiteátrum-szerűen kialakított “mezőgazdasági kutatóintézetét”, ahol a különböző terraszokon kisérletezték ki, hová mit érdemes vetni és mennyire kell öntözni– aztán a Birodalomba innen áramlott szét a tudás és a vetőmag.
Utam során egyébként mindenféle közlekedési eszközt felhasználtam: repülőgépet, autót, buszt, vonatot, lovat, quadot, taxit, motorbiciklit és a természetesen a lábaimat is. Perunak azon a részén gyakorlatilag nincs sík terep, csak hegyek – még Urubamba völgye is néha kiszélesedő, de leginkább szurdokos vidék, ahol a folyó harsogva tör át a hegyeken, hogy aztán ezer kilometer múlva az Amazonasba ömöljék. A partján haladó vasútvonal egyik sínje sokszor a víz felett, a másik a sziklába vájt fél-alagútban halad.

A Coricancha Cuscoban, ráépítve a spanyol kolostor

Milyenek a perui emberek, hogyan tudtál kommunikálni velük?
Az emberek őszinték, segítőkészek, becsületesek és nagyon érdeklődőek. Volt úgy, hogy valamiért 9 sol-t kellett fizetnem (a sol a perui pénz; kb. 80 forint); odaadtam 10-et, megköszöntem és elmentem. Hát lohol utánam az árus azzal, hogy bocs, de egy sol visszajár… Máskor az étteremben felejtettem valamit; azzal is utánam szaladtak. Nagyon jó benyomásom volt róluk; egyáltalán nem kellett attól félnem, hogy – nagyon idegen kultúra lévén – majd engem megpróbálnak becsapni… Általában azt se tudták, merre van Magyarország. (Bár Magyarországon se mindenki tudja, merre van Peru…)
Kiemelkedően jó tapasztalatom volt a perui ételekkel kapcsolatban. Bár soha nem tudtam, mit eszem (én mindig helyi vagy éppen inka ételeket kértem – minek egyek bécsi szeletet Peruban; azt majd eszem Bécsben. Ellenben Bécsben nem kapok inka ételt…) de mindig kiemelkedően finomat kaptam – az étteremben is és a zöldséges-piac kifőzdéjében is, mert – feleségem utólagos szörnyűlködése ellenére – ott is ettem. (Az egy dolog, hogy az ANTSZ biztos örökre bezárta volna valamennyit, de isteni finomakat ettem és egyszer se rontottam el a gyomrom…) Most már értem, hogy miért Peru nyeri a nyolcadik évben sorozatban (!) “a világ kulináris szempontból legvonzóbb országa” igazán megtisztelő címet… Én is rájuk szavazok majd, ha legközelebb megkérdeznek… Minden nap degeszre ettem magam finomabbnál finomabb ételekkel. Fő ételük a kukorica és a burgonya; utóbbiból vagy ezer (!!) különböző fajtát nemesítettek ki az idők folyamán. Közéjük tartozik természetesen a manióka és a batáta, az édeskrumpli is, de számomra teljesen ismeretlen (és nagyon jóízű!!) fajtákkal is találkoztam. Isteni finomak a leveseik is; általában a mi gulyás-levesünkhöz hasonló sűrűséggel. Volt úgy, hogy a vacsorám egy nagy tál ilyen sűrű leves volt; nem is fért volna belém más. Ettem lámahúst, alpaca-húst (az alpaca a lámához hasonló de kisebb termetű négylábú állat, a láma meg lényegében mint nálunk a marhahús). Peruban egyébként a láma a legfontosabb teherhordó állat a hegyekben.
A kommunikáció bizony kissé nehézkes volt, mert száz ember közül egy, ha értett valamit angolul, németül még annyira se, oroszul de pláne nem, a magyarról és a horvátról egyáltalán nem is beszélve… Én meg se spanyolul, se kecsua nyelven nem beszélek, sajnos. Így aztán maradt a mutogatás és a testbeszéd, amivel viszont kiválóan meg tudtam értetni magam és általában én is mindenkit megértettem. (Tessék elmutogatni, hogy egy adott gyógyszerből egy felet kell bevenni minden másnap reggel… És megértették….!) Vagy hogy én inka régiség-kereskedőt keresek, mert szeretnék igazi inka quiput venni. (Quipu=kipu; inka csomóírás, ahol a csomók jelzik a levél értelmét.) Megértették, találtam is, és jelentős alkudozás (mutogatással!) után vettem is egyet..!)

Ebéd utáni terefere

Végül a szokásos kérdés: milyen különleges utat tervezel a Machu Picchu után?
A Machu Picchuban bemutatott áldozat kokalevél rágcsálása volt – no, nem lettem kokain-élvező..! A kokacserje leveléért az inkák Mama Ocllo-nak hálásak; a levelet ajándékként, a barátság , a nagylelkűség és a bizalom jelképeként használják. Gyógyító hatása bizonyított! Bizony én is rágtam és közben, no meg a rengeteg inka emlék megtekintése után ki is alakult bennem a jövő évi cél, kettő is: el szeretnék menni jövő júniusban az Északi fokra Norvégiában, ahol – lévén jelentősen az Északi sarkkör felett- ilyenkor egyáltalán nem megy le a Nap. (Az Északi fokról írja Ady: “…Északfok, titok, idegenség…”) és valamikor kora tavasszal (nem Ramadánkor..!) Mekkába. Voltam már Jeruzsálemben, Rómában, Bizáncban (Isztanbulban) – de a muzulmánok szent helyén, Mekkában még nem… Márpedig én úgy tartom, hogy a judaizmus, a keresztyénség és az iszlám teljesen azonos tőről fakadó három, egyistenhívő testvérvallás – bármit papoljanak is a politikusok…

Köszönöm a beszélgetést!

Kipu, az inkák csomóírása

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük